Keletkezése

A só eredetmítoszával, keletkezésével az évezredek folyamán számos elmélet foglalkozott. Arisztotelész a föld mélyében lévő alapanyagnak tartotta. A középkor embere szerint a nap energiájának hatására keletkezhetett, mások a patakok jótékony mosásának tulajdonították a folyókból kinyerhető só jelenlétét. Bizonyos területek elnevezései is utalhatnak erre az ásványkincsre. Egyes elképzelések szerint Elzász az ottani sós mocsarakról kapta az elnevezését. Mások úgy vélekednek, hogy Allemande (Németország) neve a só kelta haloin, holen vagy honalen kifejezésre vezethető vissza. 

A só, vagyis a nátrium-klorid a Föld nagy részét borító tengerekben és óceánokban fordul elő legnagyobb mértékben. 3-3,5%-nyi sót tartalmaznak, melyeknek körülbelül 80%-a NaCl. Ez a koncentráció változó a Föld egyes pontjain, míg a sarkkörök olvadó jege miatt hígabb, addig egyes tengerek, pl. a Holt-tenger már annyi sót tartalmaz, hogy túltelítetté válik és kikristályosodik a benne lévő NaCl.

A föld összes sója alapvetőleg a tengerből származik. "Na de hogyan vált sóssá a tenger?" - Erre a kérdésre a tudomány már többféle választ is adott, de máig azaz általános nézet, hogy a tengervíz eredendően is sós.

A sok tudományos elmélet közül, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy már Földünk születésekor kezdetét vette a só kialakulása. A földtörténeti őskorban folyós halmazállapotú volt bolygónk. A különböző vegyületekből álló magma 1000-1100 Celsius hőmérsékleten izzott. A NaCl 800 Celsius felett légnemű, így valószínűsíthető, hogy a só az őslégkör alkotóelemei közé tartozhatott. A Föld fokozatos kihűlése során kicsapódott a só is, a vízgőz vízzé alakult és feloldotta a földkérgen lévő sót, így alakítván ki az élet kezdetének bölcsőit, a tengereket. 

A Föld felszíne sokat változik az idők folyamán, bizonyos részei emelkednek, mások lesüllyednek. A só keletkezése során a tengerek a mozgások következtében beltengerekké válnak, szárazföldi részekkel határolódnak. Ha az éghajlat száraz, a vizek párolgása megnő, a csapadékutánpótlás hiánya miatt a párolgás során nő a víz sókoncentrációja, végül a benne lévő oldott só kikristályosodik. A sótelepek évgyűrűit az anhidrit rétegek váltakozása okozza. 

De nem magyarázható csupán a tengerek párolgásával a vastag sómezők keletkezése. Figyelembe kell venni, hogy a párolgás során a vízfelület csökkent, így egyre kisebb helyre húzódott össze a tengerek vize, így alakultak ki a szűkülés következtében egyre koncentráltabb és egyre mélyebb sórétegek. 

Carl Ochsenius (1830-1906) német kutató eltagolódási elmélete (1877) alapján, öblökben vagy lagúnákban keletkeznek a sórétegek. Amikor a lagúna vagy öböl száraz éghajlatú helyen fekszik, az erős vízpárolgás hatására növekszik a sókoncentrációja egészen a telítettségig, amikor az oldott sók a vízből kiválnak a sók növekvő oldékonyságának sorrendjében (dolomit, gipsz, kősó, kálisó, magnézium-klorid) és üledékrétegeket képeznek az öböl fenekén. Ilyen módon képződik a só a Kaspi-tenger Kara-Bogaz-Gol öbölben is. A Kaspi-tenger sókoncentrációja 1,3%, míg az öbölben a sókoncentráció 28,5%. A Kaspi-tengerből évente kb. 800 ezer tonna só kerül az öböl vizébe. (Enciklopédia zeme – Obzor kiadó 1984, második kiadás) 

A Földközi tenger medencéje 6-8 millió évvel ezelőtt kiszáradt és a miocén földtörténeti korban vastag sórétegek keletkeztek. Később az Atlanti óceán a mai Gibraltárnál benyomult a kiszáradt medencébe. Körülbelül egy millió év múlva a Földközi tenger sorsa újra beteljesedik – a medence feltöltődik, eltűnik belőle az egyes helyeken háromezer méter mélységű víztömeg. (DELTA hír 1972/7 6. old. a Glomar Challenger kutatóhajó tevékenységéről.)

Hasonló jelenség játszódik le most többek között a Holt tenger vidékén Izraelben, az USA-ban a Nagy Sóstónál és a Kaspi-tengernél Türkmenistanban.